2007. december 16., vasárnap

Mikroökonómia alapjai

13. tétel

A mikroökonómia a gazdasági jelenségeket és folyamatokat az egyes gazdasági alanyok nézőpontjából vizsgálja. Ezek a kérdések egy-egy konkrét gazdasági egység gazdálkodására vonatkoznak, de az erre adot válaszokat sosem tekintettük általános érvényűnek.

A makrogazdaságtan a vállalatról nem mint valamely konkrét vállalatról beszél, hanem az összes vállalatból álló aggregátumról. A háztartás ennek megfelelően az összes háztartásból álló aggregátumot jelenti. A makroökonómia nem valamilyen termék előállítására fordítja a figyelmet, hanem az összes terméket foglalja össze az általa használt output-fogalommal. Kettős aggregálás jellemző a makroökonómiára: a gazdasági szereplőket ágazatokká, szektorokká foglaljuk össze, a termékeket pedig termékcsoportokká vagy akár egyetlenegy termékhalmazzá összesítjük.

Gazdasági folyamatnak nevezzük az adott makrogazdaságban a termékek előállításával, elosztásával, cseréjével és felhasználásával valamint a jövedelmek keletkezésével, elosztásával és felhasználásával kapcsolatos áru-és pénzmozgások összességét.

Gazdasági folyamat:

- Reálfolyamat: a termékek és szolgáltatások áramlása a makrogazdasági szereplők (szektorok) között.

- Folyó ügyletek: a gazdasági erőforrások állományában nem következik be változás

- Felhalmozási ügyletek: ha a gazdasági erőforrások állománya nő vagy csökken, akkor felhalmozási ügyletről beszélünk.

- Jövedelmi folyamat: pénzáramlás a makrogazdasági szereplők (szektorok) között.

- Folyó ügyletek

- Felhalmozási ügyletek

Makrogazdasági kibocsátás (Q):Az adott makrogazdaságban meghatározott idő (általában 1 év) alatt előállított termékek és szolgáltatások összessége.

Makrogazdasági jövedelem:

· A reálfolyamatok oldaláról: realizált kibocsátás /A végtermékek összértéke/

· A jövedelmi folyamatok oldaláról: a termelési tényezők tulajdonosai által realizált jövedelmek összege. / a realizált munkabérek, profitok, kamatok, bérleti díjak összege/

A makrogazdasági jövedelem felhasználása:

Ø Fogyasztás (C): A makrogazdasági jövedelem azon része, amelyet a szükségletek kielégítését szolgáló termékekre és szolgáltatásokra költenek el.

Ø A megtakarítás (S): a makrogazdasági jövedelemnek az a része, amelyet nem költenek el fogyasztásra.

Megtakarítás Þ felhalmozás:

¬ Beruházás:

- Pótló: az elhasznált állóeszközök pótlása

- Nettó beruházás: bővítő beruházást is jelent, azaz a felhalmozott eszközöknek azt a növekményét tartalmazza, amely a termelés folyamán elhasználódott állótőke értékét meghaladja.

­ Készletfelhalmozás

- Inputkészlet felhalmozás: alapanyagok, segédanyagok felhalmozása

- Outputkészlet felhalmozás: értékesítésre váró termékhalmaz felhalmozása

Árszínvonalon a makrogazdaság termékárainak termékmennyiséggel súlyozott átlagát értjük, amely megmutatja, mennyibe kerül a kibocsátás.

A pénz vásárlóértéke kifejezi, hogy az adott makrogazdaságban egységnyi pénzmennyiségért átlagosan mennyi termék és szolgáltatás vásárolható.

Gazdasági szektor: egy gazdasági szektor azon gazdasági alanyok összessége, amelyek hasonló gazdasági célokat akarnak elérni, azonos erőforrásokkal és korlátozó tényezőkkel számolnak és mindezek alapján azonos jellegű gazdasági döntéseket hoznak.

- Külföld

- Állami szektor

- Magánszektor:

- Háztartások

- Vállalatok

A háztartás szektor jellemzői:

- Gazdasági célja a szükségletek kielégítése

- A háztartási szektor a termelési tényezők eladásából ill. bérbeadásából szerez jövedelmet

- döntéseiben a jövedelem optimális felhasználására, tehát a szükségletek legteljesebb kielégítésére törekszik

A vállalat szektor jellemzői

- a vállalati szektor a termékeket és szolgáltatásokat előállító gazdasági alanyok összessége

- a vállalati szektor célja a profit

- a profit elérése érdekében a termelési tényezők optimális felhasználására törekednek.

Állam szektor jellemzői

- az állam szektor a kormányzati szervek valamint a különböző önkormányzatok összessége

- az állami szektor gazdasági célja a társadalmi jólét, a biztonság, szabadság biztosítása

- az állam a kiadásait adóbevételekből finanszírozza

- az állam az adóbevételek és a támogatások révén újra elosztja a makrogazdasági jövedelmet.

Ydi= Y-T+TR

Külföld szektorhoz azok a gazdasági alanyok tartoznak, akik nem tartoznak a nemzetgazdasághoz, de kapcsolatban vannak a hazai gazdasági szereplőkkel.

A makrogazdasági jövedelmi folyamat szakaszai:

- a jövedelmek keletkezése

- a jövedelmek elsődleges elosztása( a termelési tényezők tulajdonosai között)

- a jövedelem újraelosztása az állam által kivetett adók és az állam által kifizetett támogatások révén.

- A rendelkezésre álló jövedelem felhasználása

- A megtakarítások átcsoportosítása

A jövedelemfolyamatok kettős jellegűek – egyszerre jelentenek valamely jövedelemtulajdonos számára jövedelemhez jutást, egy másik számára jövedelem-felhasználást. A jövedelemfolyamatok kettős jellegét tükrözve a jövedelem-elszámolási rendszer a kettős könyvvitel alapelvére épül. Egyesíti a folyó jövedelmi és a felhalmozási műveletek elszámolását.

A három fő jövedelemtulajdonos (háztartás, vállalat, állam, olykor a külföld) folyó műveleteinek elszámolásához a folyótétel- számlákat használjuk. Bal oldalon a jövedelmek felhasználását részletezzük, jobb oldalon a jövedelmek beáramlását.

A megtakarítás és felhalmozás közti kapcsolat elszámolásához a Tőkeszámlát használjuk. Bal oldalon a beruházásokat, jobb oldalon a felhalmozás forrásait, különböző jövedelemtulajdonosok megtakarításait tartjuk nyílván.

A reálfolyamatok nyomon követésére a Hazai össztermék számlát használjuk. Bal oldalán a keletkezett hazai össztermék értékét, jobb oldalán a hazai össztermékkel szemben megnyilvánuló kereslet tételeit szerepeltetjük.

Nincsenek megjegyzések: